A Schönbrunni kastély barokk épületegyüttese egykor Sisi és a császári család nyári lakhelyül szolgált. 1830-ban itt született az 1848-tól 1916-ig uralkodó Ferenc József, itt töltötte élete utolsó éveit és itt is halt meg. Két évvel halála után, 1918-ban a kastély köztársasági tulajdonba került és történelmi jelentőségének, szép fekvésének és építészeti megjelenésének köszönhetően azóta is Bécs egyik legfőbb nevezetességének számít. Napjainkban a kastély az UNESCO világörökség részét képezi. Magnós vezetéssel is bejárhatók a kastély többnyire rokokó stílusban díszített termeit, de érdemes megtekinteni a kerti labirintust, a császári hintókiállítást, a gyönyörű parkot, a pálmaházat, a sivatagi házat, a Gloriettet és az állatkertet is.
A Gloriette
A lenyűgöző épület 1775-ben épült. Manapság a Gloriette Kávézónak ad otthont, ahol a sütemény illetve kávé elfogyasztása közben Bécs csodálatos panorámaképében gyönyörködhetünk. Vasárnap délelőttönként élő zene szórakoztatja az látogatókat.
A Schönbrunni pálmaház
A saját nemében egyedülálló pálmaház az esőerdők flóráját hozza el. A 113 méter hosszú, 28 méter magas, fém és üveg elemekből álló pálmaház 1881-1882-ben épült Franz Xaver Segenschmid tervei alapján. Vezetővel éjszaka is látogatható.
A Schönbrunni sivatagi ház
A pálmaházzal szemközt helyezkedik el a sivatagi ház épülete, ahol Afrika, Ausztrália, Ázsia és Amerika sivatagos vidékeinek élővilágával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A Schönbrunni állatkert
A Schönbrunni állatkert a világ legrégebbi állatkertjei közé tartozik, épületei a barokk építészeti stílus jellemvonásait viselik magukon. Napjaink modern állatkertje a kutatómunkában is szerepet vállal. Az állatkert éjszakai látogatásokat is szervez (vezetővel), mely során infratávcső segítségével figyelhetjük meg az állatokat.
A Schönbrunni labirintus
A labirintus eredeti kialakítása 1698 és 1740 közé tehető. 1892-ben megszűntették, 1998-ban alakították ki újra.
A Hofburg eredetileg középkori vár volt, de erre ma már csak a várkápolna emlékeztet. A császári család lakhelyéül is szolgált, a Habsburgok hatalmának és a birodalom nagyságának növekedésével párhuzamosan épült ki a rezidencia. Manapság a Hofburgban található az ország miniszterelnökének a hivatala, egy jelentős kongresszusi központ, a Wiener Sängerknaben fellépőhelye, a Spanyol Lovasiskola lipicai lovai, valamint több szabadon látogatható gyűjtemény és nevezetesség, azaz a Sisi Múzeum, az Ezüstkamra és a Császári lakosztályok. A Hofburg új része 1881 és 1913 között épült, a Néprajzi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum néhány részlegének, az ókori Kis-Ázsia műkincseit őrző Ephesos Múzeumnak, a Vadászati és Fegyvergyűjteménynek és a Régi Hangszerek Tárának ad otthont.
A barokk palotacsoport két kastélyból áll: az Alsó- és a Felső-Belvedere palotából, ahol az osztrák művészet remekei (a középkortól napjainkig) tekinthetők meg.
A Felső-Belvedere palotában található a világ legnagyobb Klimt-gyűjteménye, Schiele és Kokoschka mestermunkái, a francia impresszionisták és a bécsi biedermeier legfőbb képviselői (Waldmüller, Amerling, Fendi), Makart, Boeckl, Wotruba, Hausner és Hundertwasser képei, a késő gótika mesterművei, például a znaimi oltár, Michael Pacher, az idősebb Rueland Frueauf és Conrad Laib alkotásai, a barokk művészet remekei, Johann Michael Rottmayr, Daniel Gran és Paul Troger legfontosabb munkái, valamint a Franz Xaver Messerschmidt szobrász által megformált jellegzetes grimaszfejek.
Az Alsó-Belvedere palotában Savoyai Jenő herceg lakószobái és dísztermei is látogathatók.
A neo-gótikus stílusú épület 1872 és 1882 között épült, a legmagasabb tornyának tetején elhelyezett „Városháza vaslovagja” (Eiserner Rathausmann) Bécs egyik szimbólumává vált. Az épületben kapott helyet a Városi és az Állami könyvtár és levéltár, mely Bécs történelmének számos kulcsfontosságú dokumentumát őrzi. Az épület mellett szobrok emlékeznek azokról a személyekről, akik a város történetében fontos szerepet töltöttek be.
A Parlament 1873 és 1883 között épült. Az épület és az előtte található Pallas Athena szökőkút tervezése Theophil Hansen nevéhez fűződik. A Parlament épülete idegenvezetővel megtekinthető.
A Theophil Hansen által tervezett Palais Epstein közvetlenül a Parlament épülete mellett helyezkedik el, a Ring körút legjelentősebb palotái közé tartozik. Földszintjén állandó kiállítás keretein belül tekinthetik meg az érdeklődők a palota és az Epstein család történetét. Az épület idegenvezetővel megtekinthető.
A császári család kriptája a Kapuzinerkirche alatt helyezkedik el, 1622 és 1632 között épült. Homlokzatát 1935-1936-ban restaurálták korabeli illusztrációk alapján. 1633 óta az osztrák uralkódódinasztiák, a Habsburg ház tagjait ide temették, 146 arisztokrata (köztük 12 császár és 19 császárné) lelte itt végső nyughelyét.
A Stephansdom Ausztria legjelentősebb gótikus építményei közé tartozik, Bécs egyik jelképe. Műkincsei között olyan darabok is találhatók, amelyek csak vezetővel látogathatók. Érdemes megtekinteni III. Frigyes császár vörösmárvány síremlékét, az 1500-as évekből származó szószéket és orgonalábazatot, a Bécsújhelyi oltárt, Savoyai Jenő herceg síremlékét, valamint a templom belsejében álló oszlopok és a külső falak pilléreinek gazdag faragványait is. Ha felkapaszkodunk a bécsiek által „Steffl“-nek becézett templomtoronyba (343 lépcsőfok), a város csodálatos panorámája tárul elénk!
Az 1330 és 1339 között épült Augustinerkirche a császári udvar temploma volt. A császári család számos tagjának esküvői ceremóniáját tartották itt, például 1736-ban Mária Terézia császárnő és Lotaringiai Ferenc István herceg, 1854-ben Ferenc József császár és Sisi, 1881-ben pedig Rudolf koronaherceg és Stefánia hercegnőt esüvőjét. A Loreto kápolnában található az ún. Herzgruft, melybe a korabeli hagyományok szerint a Habsburg család tagjainak szívét helyezték el ezüst urnákban. Napjainkban gyakran csendülnek fel Mozart, Haydn és Schubert művei a templomban.
A Michaelerkirche egyes részei a 13. században épültek, mai formája 1792-re alakult ki. A templomot napjainkban sok turista látogatja katakombáinak köszönhetően. 1631 és 1784 között kb. 4000 embert temettek el itt, de a templom különleges klímájának következtében az ide eltemetett testek nem indulnak bomlásnak, hanem mumifikálódnak.
Az 1825-1826-ban épült zsinagógát a bécsi Biedermeier írányzat legfőbb képviselője, Josef Kornhäusel tervezte. Építésekor csak katolikus épületeket helyezhettek főutak mellé, így a zsinagógát egy bérház épületébe illesztették. Ennek köszönheti, hogy ez volt az egyetlen zsidó építmény, melyet nem romboltak porig a Kristályok éjszakája (Reichskristallnacht, 1938. november 9-10.)
Walter Basset angol mérnök 1896-1897-ben építette a bécsi Óriáskereket. A 19. században a lakosság körében igen kedveltek voltak az ilyen óriáskerekek. Basset Bécsen kívül Chicagoban, Londonban, Blackpoolban és Párizsban is épített hasonló „panorámakerekeket”. Az Óriáskerék csodálatos panorámakilátást kínál Bécsre és környékére, forgási sebessége 0,75 méter másodpercenként.
A 252 méter magas torony 1964-ben épült a Bécsben rendezett Nemzetközi Kert Show alkalmából. Két lift szállítja felváltva a 170 méter magasan elhelyezkedő étterembe a látogatókat, ahonnan varázslatos kilátás nyílik a városra és környékére.
Az akváriumban több mint 3500 élőlény tekinthető meg, többek között krokodilokat, mérges- és óriáskígyókat, gyíkokat, trópusi, édesvizi és tengeri halakat, cápákat, tengeri teknősöket, különféle korallokat, kagylókat, rákokat, tengeri sünöket, tengeri csillagokat láthatunk. Az egyik teremben a madarak és a majmok szabadon mozoghatnak a látogatókkal közös térben.
Astro Showk keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a csillagok, galaxisok misztérikus világával. Modern berendezések garantálják a valósághű megjelenítését.
1857-ben lebontották a városfalat és a bástyákat, majd az elkövetkezendő években a történelmi városmag körül nagyszabású építkezésekbe kezdtek. Akkor alakították ki a körutat, illetve felépültek a napjainkban is megcsodálható reprezentatív középületek, magánpaloták, elegáns kávéházak, körülöttük parkok és terek létesültek. A legszebb bécsi körút ad otthont többek között Otto Wagner Postatakarékpénztárának, az Iparművészeti Múzeumnak, a Városi parknak (Stadtpark), az Operaháznak, a Hofburgnak, a Szépművészeti és a Természetrajzi Múzeumnak, a Parlamentnek, a Várszínháznak, az Egyetemnek illetve a Tőzsdének.
Bécs legkedveltebb bevásárlóutcája az Óváros és a Westbahnhof között húzódó Mariahilfer Straße. Több száz áruház, divat-, ékszer- és egyéb kiegészítőket árusító üzlet, illetve két népszerű bevásárlóközpont is található itt: a Gerngross és az EuroCenter. Rengeteg bár és étterem várja az idelátogató vásárlókat.